Habár eléggé vitatott dologról van szó, a bikaviadalokat mégis világszerte tipikus spanyol hagyományként ismerik. A bikaviadal nem létezne, ha nem léteznének vad bikák. Az eredete egészen Spanyolország régmultjába nyúlik vissza. Ezeket a vad bikákat a latin nyelv “urus”nak vagy ”bos”nak nevezte, és nemcsak Spanyolországban voltak megtalálhatóak, de Spanyolország volt az elsodleges telephelyük. Azóta a többi európai telepeken kihaltak ezek a vad bikák, és ezzel együtt kihalt a hagyomány is. Csak Spanyolországban él tovább. A bikaviadalok a 18. században játszottak eloször fontosabb szerepet a spanyol kultúrában. A nemesség új szórakozásra vágyott, és a régi lóhátról való bikaviadalokat felvátotta a földrol való viadal, amikor a résztvevok fitogtatták az erejüket és a fürgeségüket. Ez volt az az ido, amikor a bikaviadal a nemesség sportjából mindeki sportjává vált. Kezdetben nem voltak szabályok, sem három felvonás. A szabályok igazából csak, Francisco Romero idejében alakultak ki, aki egy nagyon fürge matador volt és megalkotta a bikaviadal szabályait. Francisco Romero volt a felfedezoje a hagyományos piros köpenynek is, ami azóta is jelképe a bikaviadaloknak. A bikaviadaloknak nagyon nagy közönsége van Spanyolországban. Ezek a szurkolók úgy tekintenek a bikaviadalokra, mint lenyugözo mutatványra, egy muvészetre, egy letunt kor megnyilvánulására, ami fennmaradt egészen napjainkig. Sokakkal ellentétben ok nem örömet találnak a bika megölésében, hanem a matadorok bátorságát és fürgeségét értékelik. A nézok akkor tapsolják meg a matadort, amikor a legveszélyesebb pillanatban is képes koncetrálni, olyankor amikor más elfutna.