Hírek : Ausztrál GP, 1.szabadedzés: Lorenzo nyitott az élen |
Ausztrál GP, 1.szabadedzés: Lorenzo nyitott az élen
motogphirek.hu 2007.10.12. 19:04
Egyre javuló körülmények fogadták a 250 köbcentisek mezőnyét, melynek következtében a pálya állapota is javult. Jól látható volt, hogy ahogy telt az idő úgy száradt fel az aszfalt, és akkor nézzük mi is történt az első szabadedzésen.
2007. október 12.
A világbajnoki cím legnagyobb várományosa, Jorge Lorenzo az edzés elején még némileg gyengélkedett, révén sokáig csak a 9. helyen állt. Elsőször harmincöt perc elteltével tudott csak az élre állni. Addig leginkább két másik honfitársa váltogatta egymást az élen, nevezetesen Bautista, és Barbera. Ugyan a vége előtt kénytelen volt még pár perc erejéig átengedni az első helyet Barbera-nak, végül egy egészen elképesztő körrel véglegesen az élre motorozott, több mint egy másodpercet adva a második helyen végző Team Tóth-os spanyolnak. Harmadiknak végül Andrea Dovizioso jött be, aki a szabadedzés nagy részében csak szenvedett, és a középmezőnyhöz elegendő időket ment. Némi meglepetésre mögötte Simoncelli zárt, megelőzve az egy óra folyamán szinte végig remeklő, ám a végén, az ötödik helyen záró Bautista-t. Ami szinte biztos, hogy egyelőre ez nem a KTM-ek napja volt, Kallio az első tízbe sem fért be, csak a tizennegyedik lett. Aoyama-nak, némileg jobban ment, de ő is a közepesnek mondható hatodik helyig tudott feljönni.
Feltétlen meg kell említenünk, hogy magyar szempontból szívderítő látvány volt nézni, hogy az edzés első negyedében egy magyar név állt a tabella élén. Tóth Imi nagyszerűen motorozott a délelőtti megmérettetésen még akkor is, ha a végén meg kellett, hogy elégedjen a szintén elég jónak mondható 13. hellyel. Csak így tovább, talán ebben a kategóriában is örülhetünk majd újabb magyar pontszerzések.
|