Hírek : Kallio először győzött, Lorenzo csak a 11. |
Kallio először győzött, Lorenzo csak a 11.
motogphirek.hu 2007.09.23. 08:30
Ha valakinek nem lett volna elég a tegnapi izgalmak és érdekességek, akkor azokat az időjárás ma kegyeibe fogadta.
2007. szeptember 23. Ugyanis mára, teljesen megváltoztak a körülmények, és az ideálisnak éppen nem mondható, szakadó eső fogadta a pilótákat a pályán. A futamot, az életében először pole pozíciót szerző Shuhei Aoyama várta az élről, már maga ez a tény lényegében óriási meglepetésnek számított az időmérő után, és ha a japánok valamiért imádkoztak még, akkor az az eső. Mert azt szinte mindenki biztosra vette, hogy ezt a tempót egy egész versenyen át nem fogja tudni tartani a kis japán. Már a reggeli bemelegítő edzés eredményén látszott, itt Motegi-ben mások is beleszólhatnak a győzelemért folyó harcba, De Angelis-en át Kallio-ig. Ezek után nézzük mi is történt valójában a versenyen. Az élről rajtoló Shuhei Aoyama kiválóan kapta el a rajtot, és eleinte nem is motorozott megilletődötten, de annak ellenére, hogy esett az eső nem igazán tudott jó tempót diktálni, és többen is megelőzték. Már ekkor jól látható volt, hogy a KTM-eknek nagyon feküdtek az esős körülmények, és egyre jobban törtek előre. A legnagyobb harcot a Hondás Andrea Dovizioso-val és Yuki Takahasival vívták az osztrák gyár versenyzői.Takahasi, aki remekül motorozott, és egészen a futam utolsó harmadáig az élen tudott motorozni, át kellett hogy adja első helyét a vége előtt hét körrel, az őt megelőző Kallio-nak. Úgy tűnt ez annyira megzavarta, hogy még a pályát is elhagyta, igaz sikerült visszajönnie. Ezalatt, a szintén KTM-es Hiroshi Aoyama felzárkózott a harmadik helyre Kallio és Andrea Dovizioso mögé. Ezek után Kallio-t már nem lehetett megállítani első győzelme felé vezető úton, és az élen maradt, egészen a futam leintéséig. Ez volt a finn első 250 köbcentis kategóriában aratott győzelme, és a harmadik dobogós helyezése, itt Motegi-ben, miután már kétszer nyerni tudott ezen a pályán még a 125-ös mezőnyben. Dovizioso végig egy biztonságos motorozást bemutatva bejött a második helyen. Így eddigi 51 pontos összetettbeli hátrányát sikerült lefaragni 36 pontra, mivel Lorenzo csak a tizenegyedik helyen ért célba. Ha már Lorenzo-t említjük, ezen a Japán nagydíjon egy igen csalódást keltő teljesítményt nyújtott, azzal, hogy elég hamar visszaesett a mezőnyben és már nem is tudott előrébb jönni. Magyar szempontból, a 125-ös verseny után itt is volt minek örülnünk. Hector Barbera egyenletes, jó motorozást bemutatva a harmadik helyen végzett, 21 másodperccel lemaradva Kallio mögött, és ezzel egy újabb dobogós helyezést szállított a Tóth csapatnak. Iminek már nem volt ilyen jó versenye, ugyan javított néhány pozíciót a futam során, de így sem sikerült az ami, Estoril-ban, vagyis a pontszerzés, és végül a tizennyolcadik helyen haladt át a célvonalon.Yuki Takahasi, aki jó néhány körön keresztül vezetett, egy kisebb hiba miatt - amit a 18. körben elkövetett - visszaesett, de még így is az élen motorozókkal tudott menni, és végül a negyedik helyen fejezte be a mai versenyt, nem sokkal Barbera után. Őt, Aspar Martinez versenyzője Alex De Angelis követett az ötödik helyen, majd Julian Simon és Marci Simoncelli végzett a hatodik illetve hetedik pozícióban.
Érdekesség, hogy az elmúlt két év győztese Hiroshi Aoyama, akinek ma is volt esélye a győzelemre, végül csak a nyolcadik lett, köszönhetően, egy szerencsétlen ütközésnek a 21. körben Dovizioso-val.Ami a világbajnokságot illeti, még mindig azt lehet mondani, hogy Jorge Lorenzo a torony magas várományosa, de papíron egyre nagyobb esélyei vannak már Andrea Dovizioso-nak is.
|