Hírek : Japán GP, 2.időmérő: Shuhei Aoyama a pole-ban! |
Japán GP, 2.időmérő: Shuhei Aoyama a pole-ban!
motogphirek.hu 2007.09.22. 10:09
Egészen elképesztő izgalmakat és fordulatokat hozott a 250 köbcentisek második időmérő edzése. Az előjelek alapján arra lehetett számítani, hogy a KTM-esek lesznek nagy harcban a jól megszokott kettőssel Andrea Doviziosos-val és Jorge Lorenzo-val. Ehhez képest igazi szenzáció számba menő eredmény született, legalábbis, ami az első helyet illeti.
2007. szeptember 22.
Ha csak annyit említünk, hogy egy Honda végzett az élen, az talán még annyira nem meglepő, de ha már azt is hozzátesszük, hogy ezen nem Dovi motorozott, akkor már mindenki joggal kapja fel a fejét. Ugyanis a Repsol Hondás Shuhei Aoyama mindenkit megelőzve a leggyorsabb volt ma, és életében először indulhat majd az élről. Mindezt úgy tette, hogy az utolsó percekben elképesztő köröket motorozott, és igazán megszorítani sem tudták az idejét. Andrea Dovizioso szintén jó eséllyel pályázott a pole pozícióra, de be kellett, hogy érje a második hellyel, közel két tizeddel lemaradva a japán mögött. Mellőle az a Jorge Lorenzo fog indulni, aki végig nagyszerűen motorozott a tréning során, a nyolcadik helyről sikerült felzárkóznia a harmadikra. A Team Tóth-os Hector Barbera még pénteki eredményével végzett a negyedik helyen. Kisebb csalódást keltve, Mika Kallio csak az ötödik legjobb időt érte el, azok után, hogy az edzés félénél még az élen állt.
Sajnos Tóth Iminek ma sem ment igazán jól, és csak a huszonharmadik rajtkockát sikerült megszereznie, ahonnan igen kemény verseny elé néz majd.
Ami a versenyt illeti, a tomboló közönség már garantált holnapra, köszönhetően Aoyama-nak. Nagyobb meglepetés már csak az lenne, ha végig tudná tartani ezt a tempót, és nem előtte végezne a világbajnokság két élmenője, Dovi és Lorenzo. Annyi bizonyos már, hogy nagy csatákat láthatnak azok, akik kilátogatnak a helyszínre vagy leülnek kora reggel a tv elé.
|