Hírek : Estoril GP, 1. időmérő: Lorenzo az élen |
Estoril GP, 1. időmérő: Lorenzo az élen
motogphirek.hu 2007.09.15. 09:10
Ahogy ezt már idén megszokhattuk a legnagyobb eséllyel Jorge Lorenzo várta az első időmérőt. Már a délelőtti szabadedzésen is ő végzett az élen, tőle alig valamivel lemaradva Andrea Dovizioso végzett a második helyen.
2007. szeptember 14. Ennek fényében kezdődött koradélután a 250-esek első időmérője. Mint mindig elsőre most is csak leginkább felmérték a pályaviszonyokat, és csak próbaköröket mentek a versenyzők. Az első valamire való körök után egyből Lorenzo állt az élre, őt Dovizioso és Kallio követte. Kicsivel később már helycsere történt az első két helyen. Ugyanakkor az időeredményekből ekkor még azt gondolhattuk, kemény csaták várhatóak az első helyért. Mindössze egy-egy tized választotta el az első három pilótát. Viszont ezek az idők még nem közelítették meg a délelőtt futottakat. Ahogy várható volt, Lorenzo nem tanyázott sokat a második helyen és újra átvette a vezetést Dovi-tól. Eközben, Bautista feljött a spanyol mögé. Félidőnél járva az élen továbbra is Lorenzo állt, őt Bautista és Kallio követte. Dovizioso-nak azonban egy remek körrel sikerült a tabella élére ugrania. Ám első helye tiszavirág életű volt, révén a világbajnokságot vezető spanyol két olyan szédületes kört ment, amivel már egészen az időmérő végéig az élen tudott maradni. Az őt követők között sem változott a sorrend végül Andrea Dovizioso lett a második és Kallio a harmadik. A negyedik helyen a finn csapattársa Hiroshi Aoyama végzett, vagyis a KTM-ek igen jó napot zártak. Az ötödik, hatodik helyre pedig az Aspar csapat két pilótája Bautista és De Angelis futott be, csakhogy teljessé tegyék az első sorok mintáját. A Team Tóth-nak nem volt igazán jó napja, Imi ugyan bekerült az első húszba de aligha ezt az eredményt várta magától, míg Barbera csak a kilencedik helyen végzett.
Hivatalos eredmények:
1 Jorge LORENZO SPA APRILIA 1'40.480 2 Andrea DOVIZIOSO ITA HONDA 1'40.824 3 Mika KALLIO FIN KTM 1'40.893 4 Hiroshi AOYAMA JPN KTM 1'41.063 5 Alvaro BAUTISTA SPA APRILIA 1'41.338 6 Alex DE ANGELIS RSM APRILIA 1'41.423 7 Thomas LUTHI SWI APRILIA 1'41.455 8 Julian SIMON SPA HONDA 1'41.505 9 Hector BARBERA SPA APRILIA 1'41.652 10 Yuki TAKAHASHI JPN HONDA 1'41.671 11 Marco SIMONCELLI ITA GILERA 1'41.709 12 Shuhei AOYAMA JPN HONDA 1'42.139 13 Roberto LOCATELLI ITA GILERA 1'42.365 14 Aleix ESPARGARO SPA APRILIA 1'42.454 15 Fabrizio LAI ITA APRILIA 1'43.030 16 Dirk HEIDOLF GER APRILIA 1'43.100 17 Efren VAZQUEZ SPA APRILIA 1'43.336 18 Ratthapark WILAIROT THA HONDA 1'43.341 19 TÓTH Imre HUN APRILIA 1'43.664 20 Jules CLUZEL FRA APRILIA 1'43.981 21 Karel ABRAHAM CZE APRILIA 1'44.005 22 Alex BALDOLINI ITA APRILIA 1'44.069 23 Eugene LAVERTY IRL HONDA 1'44.607 24 Dan LINFOOT GBR APRILIA 1'44.885 Alvaro MOLINA SPA APRILIA 1'45.059 Not qualified (Out 107%) 1'47.513 Luke LAWRENCE GBR APRILIA 1'49.465 Santiago BARRAGAN SPA HONDA 1'50.911 Zhu WANG CHN APRILIA 1'50.971 Ho Wan Chow CHN APRILIA 2'42.882
|